MIHALY BABITS
THE LYRIC POET'S EPILOGUE
I am the only hero of my verses,
the first and last in every line to dwell:
my poems hope to sing of Universes,
but never reach beyond my lonely cell.
Are others there outside, to bear the curses
of being born? If God would only tell.
A blind nut in the nutshell’s dark traverses,
I loathe to wait for Him to break the spell.
A magic circle binds me like a chain,
and yet, my soaring dreams defy the weight -
but wishful dreams, I know, may tell a lie.
A prison for myself I must remain,
the subject and the object. Heavy fate:
the alpha and the omega am I.
the first and last in every line to dwell:
my poems hope to sing of Universes,
but never reach beyond my lonely cell.
Are others there outside, to bear the curses
of being born? If God would only tell.
A blind nut in the nutshell’s dark traverses,
I loathe to wait for Him to break the spell.
A magic circle binds me like a chain,
and yet, my soaring dreams defy the weight -
but wishful dreams, I know, may tell a lie.
A prison for myself I must remain,
the subject and the object. Heavy fate:
the alpha and the omega am I.
and hungarian original version
A LÍRIKUS EPILÓGJA
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
(1908)
Komentarze
Prześlij komentarz