Czas już na odrobinę poetyckiego uniesienia, choć to nie do końca styl Babitsa.
Z góry was przepraszam, ale będą to strofy po angielsku i w wersji oryginalnej, czyli po węgiersku. Poezja Babitsa jest czasem trudna a nawet ciężka do uniesienia. Dlatego też w chwili obecnej nie pokuszę się o jej tłumaczenie, może w przyszłości.Być może istnieje polskie tłumaczenie, tego nie wiem, ale poszukam i dam wam znać.
Mam nadzieję, że odnajdziecie w niej to, co ja. Każda poezja jest inna. Czasem te same słowa, ułożone w szczególny sposób, potrafią wiele zmienić.
MIHALY BABITS
A GYPSY IN THE CONDEMNED CELL
There was time when my fingers could shape the
word
as the Lord may have created the winged, shiny
articulated, armoured ladybird.
Later, the poem was shaped on my lips in a burst
of brass clarions, as the clarion call
hangs on the soldiers’ lips chapped of feverish
thirst.
But now when the poem tremblingly, softly, appears,
it seems to flow out of sunken eyes
like trembling, shimmering tears.
I do not weep for myself: I have companions,
strangers to joy even in their dreams,
my poor brothers, those pauper millions.
They’d build huts in the woods: but logs are
forbidden commodity
and they are glad if they get a small grim box
inside a huge box of a building in the city.
And they are lucky - when all is shattered and they
need a rest
- if they can step over the balcony railing
and good mother earth clasps them to her breast.
This world is bleak! The frightened poem has
trembling tunes to play
like a gypsy in the condemned cell.
Humming, fluttering shiny ladybirds, shoo, shoo
away!
Why should the clarion sound, if not for waking the
dead?
Only the tears, the tears, the tears keep flowing,
they don’t ask why they are shed?
JONAH’S PRAYER
Abandoned by my words I’m left alone
or I’ve become an aimless overflown
drifting river and in my murky mud
I drag the flotsam washed up by the flood:
old idioms exhausted vain pretences
like broken hedgerows signposts maybe fences.
Oh would the Master wisely grant the force
that channels deep, to lead a steady course
toward the sea, and would He fit the rhyme
to fringe my verse perfectly every time
ready for use by me the good disciple,
(for prosody I’d read His holy Bible),
as lazy Jonah shirked to no avail,
and then for three days rotted in the Whale,
I too went down and shared those deadly bays
of hot throbbing pain, but for thirty days,
for thirty years or three hundred, who knows,
to find, before my book will firmly close
and an even blinder and eternal
Whale shall swallow my last departing journal,
my real voice, to marshal every true
word into action, as He gives the cue,
to speak up loud as it is right and fitting
for all to hear (my sickly throat permitting)
until the powers, cosmic and Ninevean
will silence me and send me to oblivion.
CIGÁNY A SIRALOMHÁZBAN
Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.
Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.
Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.
És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört
-
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.
Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!
Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?
(1926)
JÓNÁS IMÁJA
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
(1939)
Komentarze
Prześlij komentarz